Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Igaz történetek

 

 Névtelen fájdalom!

Mindenkinek fájdalmas a múltról beszélni, de eljön az a pillanat,
amikor már nem tudjuk magunkban tartani, ami a lelkünket nyomja!
Számomra ez az a pillanat amikor le kell, hogy írjam, mi is történt a múltamban,
mitől változott meg az életem és mi okból lettem egy nemtörődöm vagány kamaszsrácból,
hirtelen komoly gondolkozású "férfi"!

'90es évek közepén én egy elégé nemtörődöm, érzelmekkel nem igen foglalkozó 17éves kamasz srác voltam,
aki szinte azt sem tudtam mi fán terem egy komoly kapcsolat,
szórakozás, a bulik,a haverok, a zene és a pia volt az életem.
De '96 tavaszán megismerkedtem egy lánnyal,
az életem gyökerestől megváltozott,
addig a pillanatig, nem éreztem kötödést szinte senki iránt,
csak játék volt az élet és nem igen törődtem  senki érzelmeivel,
csak a sajátoméval!
Az a lány, szinte csak a jelenlétével, teljesen lázba hozott,
de nem mertem neki szólni, hogy mit érzek,
mert még magam sem tudtam felfogni,
mi zajlik bennem, csak ültem előtte és csak néztem őt!
Egyetlen percre sem vettem le róla a szemem,
kerestem a tekintetét, mikor vesz észre engem!
Mikor rám nézett, úgy éreztem, hogy megfulladok attól a csomótól a torkomban
és úgy éreztem, a szívem menten kiugrik a mellkasomból!
Nem tudtam levenni róla a szemem, pedig legszívesebben elfutottam volna,
de lebénultam, sosem láttam olyan szép lányt addig a percig!
Odajött hozzám és megkérdezte, "hogy hívnak?"
Én megpróbáltam válaszolni, de csak ormótlan hangok jöttek ki belőlem,
ami rettenetesen kínos volt!
Rám mosolygott és így szólt, "Hé, ne félj Drága, én csak egy lány vagyok"
Elmosolyodtam és meglepetésemre ki tudtam mondani a nevem!
Az nap este valami érthetetlen módon olyan mélységgel beszélgettünk,
észre sem vettem,hogy ő már a kezemet simogatja és egyre közelebb
és közelebb húzódott hozzám!
Észveszejtő volt, egy nap alatt beleszerettem, de ami meglepő volt,
ugyan így érzett ő is!
Elárulta nekem,hogy ő 5 évvel idősebb mint én,
szeretné ha titokban tartanánk a kapcsolatunkat,
mert a szülei nem örülnének neki, ha kiderülne, milyen fiatal barátja van!
Attól a naptól kezdve, csak ő volt számomra,
se barátok, se bulik, se pia és még a cigiről is leszoktam!
Nagyon boldogok voltunk, még ha titkolózni is kellett!
Sem ő és sem én nem árultuk el senkinek sem,
hogy mi vagyunk egymásnak!
Igazi álompár lehettünk, sosem hagyta el a szánkat egy rossz szó sem egymásról,
nem ismertük a veszekedés fogalmát sem, csak órákon át beszélgettünk,
nevetgéltünk, csókolóztunk és szeretgettük egymást,
folyton a szemembe nézve az arcom megsimogatta és halkan
azt súgta minden egyes alkalomkor: "Bár csak te is éreznéd, hogy mennyire szeretlek téged"
ez így ment fél éven keresztül,mikor eljött a nagy nap!
Ő volt az aki elvette a szüzességem, az első igazi nagy szerelem,
a világon nem volt olyan boldog ember mint én azon az estén!
De attól a naptól valami megváltozott bennem,
ráéreztem egy olyan dologra, ami ismeretlen volt számomra és
többet akartam, sokkal többet!
Ismét elkezdtem járkálni bulikba, szerettem volna közölni a világgal,
hogy én már igazi férfi vagyok és nem egy szűz kis srác!
Felelőtlen voltam, nem érezve bűntudatot,haverokat választottam,
és hanyagolni kezdtem őt!
Sokszor, nagyon sokszor lemondtam a vele való találkozást,
hogy mehessek a haverokkal szórakozni!
Folyton feltett egy kérdést olyankor: "Ügye sosem hagysz el, nincs okom aggódni?"
Azt válaszoltam neki,hogy "Nincs okod, hiszen szeretlek!"
Ilyenkor ő mindig azt válaszolta: "Megnyugtattál, mert ha elhagynál, én abba belehalnék!"
Sírva keresett fel az egyik napon, hogy hallott valamit amit meg szeretne beszélni velem!
Semmit nem sejtve találkoztam vele, ő leült mellém és megkérdezte: " Szeretsz engem?"
Megijesztett a kérdése, mert sosem kérdezte meg addig, mert nem volt rá oka!
Tudtam, hogy baj van, de csak mosolyogtam és így válaszoltam neki: "Baby, igen,szeretlek ez nem is kérdés!"
Amit az után kérdezett, mintha kést szúrtak volna a szívembe!
"Akkor miért randizol másik lányokkal?"
Természetesen sosem randiztam más lánnyal,
sosem csaltam meg őt, valaki megtudta,
hogy ő meg én együtt vagyunk és szemét módon beleszólt az életünkbe!
El próbáltam mondani neki, hogy ez csak egy félre értés,
de ő nem hitt nekem, mert az igazság az,
hogy minden oka megvolt a kételkedésben, mert sok találkozónkat lemondtam,
amit nem tudtam és nem is akartam megmagyarázni neki!
Azon a napon nagyon össze vesztünk,
én nem akartam, hogy ő megtudja,
hogy csak a haverok és a bulik miatt hanyagoltam őt!
Tudtam, hogy az ugyan úgy fájna neki, mint ha megcsaltam volna!
Egy héten keresztül faggatott, hogy mondjam el neki az igazat,
de már nem volt türelmem hozzá,
nem akartam vele veszekedni,
vissza utasítottam őt és kerülni kezdtem!
Egy napon eljött hozzánk, kockáztatva,
hogy megtudja mindenki a kettőnk kapcsolatát!
Beengedtem,bementünk a szobámba és leült az ágyra mellém!
Először szótlanul nézett rám,
pont úgy ahogy én néztem rá első találkozásunkkor!
Össze szorult a szívem és sírni tudtam volna,
de nem mutattam ki!
Lehajtotta a fejét, a kezeit morzsolgatta és azt kérdezte: "Miért teszed ezt velem?"
Ez a kérdés után már elmosódnak az emlékeim,
mert annyi mindent vágtunk egymás fejéhez ok nélkül,
egyszer csak azon kaptam magam,
hogy felállt, nagyon sírt és olyan szemekkel nézett rám,
ami nagyon megrémisztett,
sosem láttam így megtörve és sosem láttam ilyen mérhetetlen nagy fájdalmat még benne!
A szemeiben látott fájdalom miatt, elkezdett könnyezni az én szemem is,
akkor megvilágosodott bennem minden,
"Mit tettem vele, miért bánok így vele, hiszen ez a lány mindenkinél és mindennél jobban szeret engem!"
Ahogy én is őt!!!
El akartam mondani neki az igazat, Istenem, én megpróbáltam, de ő már nem hitt nekem!
Meg akartam ölelni őt, de félretolt és csak annyit mondott: "Ha tényleg szeretsz,akkor elengedsz!"
Szívem szerint nem akartam elengedni,
ott akartam tartani őt és csak ölelni és ölelni,
de mivel szerettem őt, így félre álltam!
Visszanézett és ezek voltak az utolsó szavai hozzám: "Bár csak éreznéd mennyire szeretlek téged?!"
Akkor láttam utoljára őt, mert az után, hogy elment tőlem,
nem sokra rá autóbalesetben meghalt!
Mikor megtudtam, nem kaptam levegőt,
a mellkasom össze szorult,
megbénult az összes végtagom,
össze estem és ordítottam a fájdalomtól,
remegtem egész testemben és a könnyeimtől szinte semmit sem láttam!
Azóta is folyton felteszem a kérdést,
miért engedtem el őt és miért nem mondtam el neki az igazságot?
Akkor még mindig itt volna velem!
Miért védjük magunkat állandóan,
nem törődve azzal, hogy így tönkre tesszük a másik életét!
Azóta tudom, hogy az embernek minden esetben teljesen őszintének kell, hogy legyen!
Sose hanyagold el a párod, bármennyire is csábítanak más dolgok!
Kérlek fogadjátok meg, nincs a világon rosszabb érzés annál,
ha valakit azzal a tudattal veszítesz el,
hogy tudtál volna segíteni neki,
és őrülten szeretted!!!!!
Azóta is a fülembe cseng az utolsó mondata!

"Bár csak éreznéd mennyire szeretlek téged!?"

Most már túl vagyok rajta teljes mértékben és nem befolyásolja az új kapcsolataimat sem a múltam, de pár dologban azért megváltoztatott, mégpedig abban, hogy mindig legyek őszinte, sose hazudjak és, hogy soha ne engedjek csak úgy el valakit akit szeretek ha ott akar hagyni!

Bár az én életem még most sem Happy and , mert nincs senkim és azóta már két komoly kapcsolatom ment tönkre, hiába próbáltam meg mindent, de számomra ismeretlen az a szó, hogy második esély! Talán bennem van a hiba, túlságossan is hangulat ember lettem és ez egy újjabb dolog amin túl kell jutnom!

De mind ezek ellenére így magányosan is "boldog" vagyok, mert a imádom az életet és értékelni tudom az élet minden apró dolgát, akár milyen jelentéktelen dologról is van szó! Pl.: Én szeretek segíteni másokon és ha egy mosolyt látok a mások arcán, az számomra egy hatalmas örömet jelent! De legyen az egy szó, egy érintés, vagy egy levél, mindegy, a lényeg, hogy ti is értékeljétek mások igyekezetét és ne vegyétek félvállról mások szeretetét!

Köszönöm, hogy elolvastátok! .....

 

Elvesztett mindent amit szeretett!

Volt egy lány ki kereste a boldogságát.
Nyughatatlan volt és szabad.
Mindig szabadnak vallotta magát amire nagyon büszke is volt.
Nagyon szerette édesanyját aki egyedül nevelte őt.
Egyszer egy szórakozóhelyen megismert egy fiút.
Nem szeretett volna sohasem szerelmes lenni de még is ott volt a fiúval mert valami megfogta.
A fiúnak gyönyörű szép kék szeme volt divatos nadrágja valamiféle márkás pólója és érdekesen befűzött szintén márkás öve.
Baseball sapka takarta barna kissé hosszú haját.
A fiú megcsókolta a lányt.
A lány ellökte magától és azt mondta:
"Én szabad vagyok!"
A fiú hasonló kinézetű barátaira nézett felnevetett és közbe ezt mondta:
"Kislány senki nem mondta azt, hogy nem vagy az!
Éld csak az életed mi eltöltöttünk egy szép estét ennél lehet akar szebb esténk is, kacsintott a lányra és folytatta,
"én is szabad vagyok és nem áll szándékomba ezen változtatni!"
A lány kicsit csalódott volt, hogy a fiú ezt mondta,
hisz arra várt,hogy a fiú kicsit udvaroljon neki.
De a lány észre sem vette,hogy a szabadságát veszti el avval hogy mit sem törődve a laza sráccal együtt volt egész éjszaka.
Arra gondolt,hogy jót bulizik vele és ennyi,
de csókolóztak és még telefonszámot is váltottak.
A lánynak kicsit hamarabb hazakellett mennie mert jött egy telefon hogy az annyira szeretett édesanyja kivel a legjobb barátnők is voltak meghalt...
A lány megkérte a fiút hogy ha gondol rá hívja fel.
Eltemették 5napra rá az édesanyját akkor másra nem tudott gondolni de telt az idő és a lány észrevette, hogy a fiú nem telefonál.
A lány a nagymamájához került és ott élt.
Fél évre rá a lány bátorságot vett és felhívta a fiút.
A fiú azt mondta hogy találkozzanak azon a szórakozóhelyen,ahol azelőtt összefutottak és egy nagyon szép estét töltöttek el együtt.
A lány úgy érezte fél év után újra boldog órákkal a buli előtt elkezdett készülődni.
A lány elment a barátnőjéhez és elindultak a buliba.
A lánynak remegett a keze és érezte,
hogy a fiú ott lesz és újra szép estét tölthetnek együtt.A lány bele se gondolt, hogy már fél éve nem szabad mert rabul ejtette a fiú.
Megérkeztek a lány berohant a WC-be és megigazította haját és a sminkjét.
Megfogta barátnője kezét és elindultak a pult felé, nem volt senki ismerős ott,de mikor hirtelen megfordult, egy ismerős szempár kacsintott rá.
A fiú volt egy másik barátjával, a fiú barátja elhívta a lány barátnőjét.
A lány mosolygott a fiú megfogta a lány kezét és így szólt nevetve:
"Kislány szabad vagy még?"
A lány elgondolkozott...Mélyen és belegondolt,
hogy fél éve az anyukáját és a szabadságát egy napon vesztette el.
A lány reszkető hanggal így szólt:
"Persze,hogy szabad!"
Mosolygott és úgy gondolta,
hogy a fiú nem tudhatja azt,hogy szereti őt.
A fiú rámosolygott és azt mondta:
"Hát én megmondom neked őszintén azért nem kerestelek mert elhagytam a kabátomat amiben a telefonszámod volt.
"Sajnálom!."
A lány elmosolyodott.
A fiú kihívta őt és sétálni kezdtek,
 a lány elmondta,hogy mi mindenbe változott meg az élete fél év alatt.
Vége lett a bulinak a lányt hazakísérte a fiú és megkérdezte:
"Kislány te szeretnél valamit tőlem vagy inkább maradsz szabad?"
A lány tenyere izzadni kezdett,
 hisz úgy érezte ha kell,
 mindent felad a fiúért!
De mi van ha a fiúnak nem kell ő?
A lány bátorságot vett és azt mondta:
"Félre teszem a szabadságom..."
A fiú boldogan megcsókolta a lányt.
A lány úgy érezte visszakapta a szabadságot és büszkén gondolt arra,
hogy az anyukája figyeli valahonnan őt és ő boldog.
A lány és a fiú éveken át együtt voltak s közben felnőttek.
A fiú egyik reggel arra ébred,
hogy nem kell neki senki sem.
Egy levéllel otthagyta a lányt.
"Ne haragudj kicsi lány,de fojtogat valami olyan, amire azt hiszem te szoktattál rá!"
"Fojtogat és nem akarja,
hogy itt maradjak.
Ez azt hiszem a Szabadság!"
A mai napig ezt nem éreztem.
Azt sem éreztem a mai napig,
hogy felőlem a szerelem kihűlt.
Imádlak drágám,
úgy mint még senkit sem,
de értsd meg, ez már nem ugyanaz.
Megváltozott és elmúlt.
"Örökre szeretlek kicsim!"
A lány könnyekkel teli szemekkel elindult keresni párját egyetlen szóért ami gyötörte lelkét:
"Miért?"
És érezte,tudta,hogy hol lesz,
elment a szórakozóhelyre.
Ott találta valóban a fiút.
Ott volt egy másik lánnyal egymást átölelve!
A lány elrohant, a fiú látta és utána szaladt, megállította!
Meg sem szólalt de térdre borulva el kezdett sírni...
A lány éles hangon megszólalt:
"Miért?"
A fiú erre azt mondta, hogy megbolondult és,
hogy ez már több hónapja így megy.
A lány ellökte magától a fiút és elrohant!
Soha senki nem látta többé, csak egyszer.
Bekapcsolta a fiú a TV-t és látta,
hogy a lány van benne.
A lány aki Ausztráliába tartó repülőn megölte magát és egy levél volt a kezében,
amiben ez állt:
"Óhhh Istenem.
Nem értem mit tettem ami engem ennyire tönkretett.
Nem értem mivel érdemeltem ezt én meg.
Mindenem elveszett, semmim nincsen.
Se édesanyám,se szabadságom,
se az akit a világon a legjobban szerettem.
Miért?"
A fiú a lány sírjára borulva rájött hogy,
tönkre tette a lányt!
A fiú elvette magától is az életet,
 mert nem akart abban a tudatban élni,
hogy a lány miatta halt meg,
és miatta szenvedett.

Szomorú valóság!

 

 

Ami az egyik embernek boldogság, az a másiknak tragédia lehet. Így maradt egyedül egy fiatal apa két kislányával, míg a felesége új családot alapított.

 

Van egy szomorú történetem. Rögtön hozzá kell fűznöm, hogy nem az internet a hibás, hanem azok, akik visszaélnek vele. De erre mindig van példa. Az életben sajnos minden így működik. Van valami, ami jó, és akkor jön valaki, aki kitalálja, hogyan lehet vele visszaélni, és attól természetesen a dolog rossz lesz.

Egy egészségügyis kollégámmal történt meg, aki 12 órát dolgozott hétvégeken, (minden hétvégén) hogy hétfőtől csütörtökig egy iskolában tanulhasson. Computeres pályára készült, mert az többet fizet...

Otthon, a felesége tette a dolgát, és ellátta úgy, ahogy a két gyermeküket. A férfi, Mike, imádta a lányait - 3 és 5 évesek voltak a történet idején. A felesége naponta többször is hívogatta telefonon a férjét, Mike szerint unatkozott (más kérdés, hogyan lehet 2 kicsi mellett unatkozni?).

Mikor a férj munka után haza ment, és lefeküdt aludni, - 12 óra munka nem könnyű, - főleg éjjel - akkor a felesége panaszkodott, hogy keveset foglalkozik vele. Mikor Mike felébredt, akkor meg tanulnia kellett, és a felesége megint arról panaszkodott, hogy miért nem vele foglalkozik. Ő hiába próbálta megmagyarázni, hogy jobban, és könnyebben fognak élni, ha befejezi az egyetemet. A felesége nem értette meg.

Egy napon a kollégám nagyon zaklatottan jött dolgozni, kinyomtatott leveleket hozott magával. A felesége az interneten megismerkedett valakivel, és elkezdett vele flörtölni... Az illető hölgy Houstonban, a neten megismert „loveboy” pedig valahol Chicago külvárosában élt.

A történet vége. A neten megismert férfi elment Houstonba, és megkérte az illető hölgy kezét. Aki igent mondott, és rögtön teherbe is esett tőle.

Mike elvált, a két kislány nála van, mert azokat nem adta. Továbbra is dolgozik hétvégén, és tanul a fenn maradó időben. Az édesanyja segíti, ő van a kicsikkel.

A volt felesége már új házasságban él, a munka nélküli chicagói férfival, és a bébivel.

Ez azon történetek egyike, mikor az egyik fél nem tud időt szakítani a szerelmére, pedig bármilyen fontos dolgunk is van, a szerelemben mindig kell időt szakítani a másikra, bármilyen fárdtak is vagyunk,mert ha ezt a törekvésünket a másik fél nem értékeli, akkor az esetek 90%-ában szakítás lesz a vége!

A másik féltől pedig ez a legnagyobb hiba, a nem megértés, az önsajnáltatás és a szemrehányás!

 

A meghittség és az intinítás!

 

Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét, és azt mondtam, "szeretnék valamit elmondani". Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.

Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. "El akarok válni", hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért?

Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Jane-t szeretem, nem őt. Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam!

Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át.

Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Jane-t szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.

Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.

Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább.

Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal.

Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.

Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan.

Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig.

A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak. Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele.

A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből.

Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.

Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét.

A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu, itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiunknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján.

De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.

Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót, és azt mondtam neki, Sajnálom, Jane, nem akarok elválni.

Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom, Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket.

Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre, és elhajtottam.

Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam, és azt írtam, "minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ".

Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam - holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal, és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni, és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végigvisszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok.

Életetek apró részletei számítanak igazán egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy, és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!

 

Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták."

 

Hihetsz másoknak?

 

Sziasztok!

Az én történetem pár hónapja kezdödött, mikor egyik iskolai kézilabda mérközésen megláttam pár aranyos srácot, akik egy közeli városból jöttek a mi sulinkba kézilabdázni. Vége lett a mérkőzésnek, és a barátnőmmel készülődtünk haza mikor a srácok minket néztek és viccogtak, mi persze nagyon élveztük és visszamosolyogtunk rájuk. Majd egy hét elteltével pár barátnőmmel felmentünk a suli mellet lévő áruházba és a srácok megint ott álltak és minket bámultak. Nekem különösebben csak egyik tetszett azt hiszem az volt az egyik legaranyosabb. Ezután az eset után kb egy-két hét múlva megkaptam az egyik srácot az interneten, majd beszélni kezdtünk, majd ezek a beszélgetések megszokássá váltak. Pár hónap elteltével beleszerettem a fiúba és nagyon boldog voltam vele mintha megtaláltam volna a magamnak illő pasit. Ő is szeretett én is őt, kellet ennél több? Hát igen..voltak egyes emberek akik féltékenyek voltak ránk. Egy hónap után nagyon sokat kezdtünk veszekedni és nem értettük meg egymást, de nem szakítottunk akkor sem, együtt maradtunk továbbra is. Telt múlt az idő, körülbelül június közepén írt nekem egy lány idézem: *biztos vagyok benne, hogy ő megcsal és még nem is szeretett soha, és csak játszik veled, csak te ezt nem veszed észre*

Nekem ezzel a pohár betelt, kiborultam, nem tudtam mit kezdjek magammal mert nagyon szerettem.... Megírtam a fiúnak, hogy mit mondott róla egy lány és meggyanúsítottam, hogy mindez igaz és, hogy tehette ezt velem...  Majd a fiú megelégelte a hisztizéseim és elhagyott. Több héten keresztül nem beszéltünk, elmentem nyaralni hátha elfelejtem, de semmi. Kiborultam még jobban, ahogy csak lehet, folyton az járt a fejemben mennyire szeretem és hogy elvesztetem életem nagy szerelmét. Majd pár hónap elteltével újra elkezdtünk beszélgetni, mint két jó barát, igen éreztem még valamit íránta de nem mondhattam el. Gondoltam jobb így, hogy legalább barátok vagyunk. Ettől kezdve nagyon jól megvoltunk. Októberben meglátogattam és egy karkötőt ajándékoztam neki, aminek nagyon örült és mindig rajta van. Nekem ez a történet nagyon tanulságos, hogy nem érdemes hinni másoknak, mert lehet, hogy csak azért mondják, hogy elvegyék tőled mindazt, ami fontos neked, hogy hátha az övék lesz. Nem kell hinni másoknak, higgy magadban és minden sikerülni fog!!!!!!

 

 

Ő rámnéz és mosolyog...

 

 Fizika óra van,én mellette ülök,nézem a fénylő,bársonyos haját,a gyönyörű szemét,a szép kezét.
Ő rámnéz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz rám, Ő csak az úgymond "legjobb barátom".

Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem.
Én odaadom neki, Ő rámmosolyog,
az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi!

"Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem karom,hogy csak barátok legyünk, de Ő nem így néz rám és én ezt tudom."

Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír... Sír, mert szakított c barátjával
Én megvígasztalom,ő átölel érzem, hogy majd kiugrik a szívem! 
Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja,
köszi.

"Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom,hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom."

Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát.
Ő rámmosolyog...

"Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt,
és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom."

Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam.
Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rámmosolg,
az arcomra nyom egy puszit.

"Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt,
és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom."

Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefon. És megkapom a szörnyű hírt...
Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim.
Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit...

"El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt."

Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom:

"Rámmosolyog, az arcára nyomok egy puszit...
El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom,
hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom..."